Sziasztok!
Boldog új évet kívánunk mindenkinek! Legyen sikerekben gazdag, mind a magánéletetekben, mind a játékban a következő esztendő! :)
Vezetőség
2015. december 31., csütörtök
2015. december 22., kedd
Heti Összefoglaló VII
Sziasztok!
Szép szériát tudhatunk magunk mögött (mármint a CW-k terén). 3 remek győzelmet követően (ahol a tippmix irodák nem nekünk adták az esélyt a végső győzelemre) jött a következő ellenfél, akivel szemben (1 csillaggal) alulmaradtunk. Sajnos eggyel kevesebben is voltunk hisz volt aki nem támadott. (Nem szólt, hogy nem szeretne részt venni a CW-ben, így bekerült a harcba) A vezetőségnek nagyon nem tetszett ez a magatartás, ezért kérünk mindenkit, hogy aki nem akar részt venni a CW-ben jelezze a vezetőnek (Viktor bl-nek facebook-on) vagy valamelyik eldrenek/co-leadernek jelezze szándékát és továbbítsa kérését Viktornak. (Szerintem ez nem túl nagy kérés). Úgy látjuk, hogy a Hog stratégia megérett, erősebb ellenfelekkel is felvesszük a kesztyűt. Mindenki ügyesen és ötletesen támad, aminek köszönhető az elmúlt hét sikere. Remek a fejlődés és az aktivitás a Klánon belül. Ez dicséretes.
Itt a Karácsony és úgy döntöttünk egy kis meglepetéssel készülünk 24-én estére. De erről ennyit ez legyen ajándék a fa alá.
Minden kedves klántagunknak Békés, Boldog, Szeretettben Gazdag Karácsonyt Kívánunk!
Vezetőség
2015. december 8., kedd
Heti Összefoglaló VI.
Sziasztok!
Eljött az idő. Mint mindenki tudja a vezetőségnek volt egy kérése (Hog fejlesztése), ami a múlt
héten le is lett ellenőrizve. Örömmel tudatok mindenkit, hogy mindenkivel
elégedettek vagyunk. Mindenki folyamatosan fejlesztett és fejlődött a kérésnek
megfelelően. Ennek nagyon örülünk, mert így egyre több tagra számíthatunk a
CW-ken. Azonban mindenkit megkérünk, hogy ne álljatok le. Fejlődjetek,
gyarapodjatok, mert januárban újabb ellenőrzés lesz. A Th8-as tagjainknak
legyen meg a 4-es Hog a következő ellenőrzésre. A frissen TH8-ra fejlődőkre
egyenlőre ez nem vonatkozik.
A múlt heti két hétköznapi CW-hez
mindenkinek hatalmas pacsi. Nagyszerű támadásokkal mindkét CW-t 100%-kal
nyertük. (nem emlékszem, hogy lett volna itt ilyen, hogy két egymás utáni CW-t
100%-ra lehoztunk volna). Szóval csak így tovább.
Mindenkinek további sikeres CW-t
és gyors fejlődést!
Új szezon van, ezúttal gratulálunk új elderünknek Hackrornak, és új CO-nknak Pazo36-nak.
U.I.: A Clan szintlépéshez már nem kell sok (kb 2-3 CW), szóval hamarosan 7-es Clan leszünk. :)
Vezetőség
2015. december 5., szombat
Élő közvetítés
Sziasztok!
Az élő közvetítést a válogatottak csatájáról ezen a linken találhatjátok:
https://www.youtube.com/watch?v=0Ih369HtHnc
Kezdés: 18:00-kor.
Jó szurkolást :)
viktor bl

2015. december 2., szerda
Kilépés
Sziasztok!
Ez egy rendkívüli bejegyzés lesz, nem mint a vezetőség, vagy mint valaki a vezetőségből írok nektek, a klán jelenjéről vagy a jövőjéről, hanem mint viktor bl és a saját jelenemről. Ami miatt ez a bejegyzés létrejött, az az, hogy a holnapi nap folyamán el fogom hagyni a klánt. Jogosan kérdezhetitek, hogy mi ennek az oka. Netán elfáradtam? Meguntam? Magánélet? Munka? Bármi hasonló probléma? De a válaszom mindegyik kérdésre az, hogy nem. A pontos oka ennek az, hogy pár napja beválogattak a "magyar válogatottba", ami azt jelenti, hogy egy CW erejéig, ami csütörtökön 21:00-kor indul, el kell hagynom a klánt, és csatlakoznom egy másik, ideiglenesen létrejövő klánba. A klán működése ugyanúgy menni fog tovább, tanácskéréssel ugyanúgy lehet fordulni hozzám, segítek továbbra is, csak ideiglenesen, mint klánon kívüli. E rövid ideig MyKreem, mint rangidős tag és egyben CO lesz a klán Leadere. Amint lement az ottani CW, újra csatlakozom a klánunkba és írok élménybeszámolót, meg remélem, tudok tanulni sok újdonságot, amit majd kamatoztatni is tudok. Sok információm egyelőre nincs a CW-ről, az viszont biztosnak ígérkezik, hogy Live Stream lesz, tehát élőben nézheti mindenki a harcokat. Amint meglesz a linkje, belinkelem a csoportba is és itt a blogon is olvashatjátok majd.
Addig is kitartást, sikeres hétvégi CW-t, és szurkoljatok. Jövök nemsokára :)
Viktor bl

2015. november 30., hétfő
Heti összefoglaló V.
Sziasztok!
A múlthét eseményeiről szól ez a bejegyzés. A hétköznapi CW-ken igen erős ellenfeleket kaptunk. Bár mindkét esetben (nem sokkal) kikaptunk, a csapat remekül helytállt. Ezt követően a hétvégi CW-n nagy csatában diadalmaskodtunk (mint azt mostanában már megszoktuk, a hétvégi CW-ket rendre megnyerjük). Az ellenfél eggyel több TH9-cel vonult fel a háborúba, de ez most, a korábbiakkal ellentétben, kevés volt ellenünk. Gratulálunk a TH9-eseinknek a remek támadásaikhoz (úgy látszik a GoHo lassan meghozza a várva várt gyümölcsöt), hiszen egy kivételével minden ellenséges TH9 le lett hozva 3 csillagra. Persze a többiek is kiváló támadásokat mutattak be (mint ahogy már megszokhattuk tőlük) és a remek csapatmunkának köszönhetően (egy kis izgalommal a végén) megnyertük a csatát. A vezetőség 3 héttel ezelőtti kérését, azaz, hogy mindenki fejlessze a Hogját akinek lehetséges, a hétvégén ellenőrizni fogjuk. Aki nem tett eleget attól fájó szívvel megválunk. A 3 hétnek elegendőnek kell lennie a szükséges fejlesztéshez. Aki valami elfogadható okból (eltört mindkét keze, a kutya megette a telefont, stb…) nem fejlesztett még az jelezze valamelyik vezetőnek. Természetesen nem célunk senkitől megválni , mindenkivel elégedettek vagyunk, de a sikeres CW-hez szükséges a fejlesztés. Még van időtök, hogy elkezdjétek fejleszteni. Szóval hajrá. Aki még nem tudná Leaderünket (Viktor bl) beválogatták a magyar COC válogatottba. Gratulálunk neki. De erről bővebb infót később kaptok. További jó játékot és sikeres CW-ket kívánunk erre a hétre is!

2015. november 23., hétfő
Frissítésről
Sziasztok!
Mint arról bizonyára már értesültetek, jön a TH11, és rengeteg újdonság, aminek a hivatalos kiszivárogtatását ma (2015.11.23.) kezdte a Supercell. Ebben a bejegyzésben fogom közzétenni a várható újdonságokat/módosításokat, ezért célszerű naponta látogatni a blogot.
2015.12.07.
Sneak Peek XIII
Eagle Artillery (Sas tüzérség)
Az Eagle Artillery hatótávja szinte korlátlan, a legkeményebb ellenségeket veszi célba robbanó lövedékeivel. Ugyanakkor mindaddig nem aktiválódik, amíg nagy mennyiségű egység nem kerül bevetésre.
Az Eagle Artillery maximális szintje 2.
2015.12.06.
2015.12.05.
Sneak Peek XI
Grand Warden (támadás)
Bemutatkozik az új hős a játékban, ami a Grand Warden nevet kapta. Elixírből fejleszthető, maximum szintje 20. A támadások során a saját sebzése alacsony (maxon 110 Dps), viszont a hatósugarában tartózkodó egyéb egységeidre hat. Beállítható, hogy a légi vagy a földi egységeidre legyen hatással. Át tud menni a falakon. A hős körül látható narancs színű kör a GW aurája. Az az egységed, aki ebben az aurában tartózkodik extra életerőt kap, viszont amint elhagyja a hős auráját, ez a plusz elmúlik.
Speciális képesége az Eternal Tone. Képességét felhasználva az aurája alatt található egységek sebezhetetlenné válnak az ellenséges védelmek számára, és az inferno tower gyógyítás blokkoló hatása sem érvényesül a képesség hatása alatt. A spring trapek viszont ilyenkor is hatnak az egységeidre.
Ha a GW légi módban van, az ellenséges légi csapdák és légvédelmek célpontja lehet.
2015.12.04.
2015.12.03.
2015.12.02.
2015.12.01.
2015. 11. 30.
2015. 11. 29.
2015. 11. 28.
Sneak Peak IV
2015. 11. 26.
2015. 11. 25.
2015.11.24.:
Folyt. köv. holnap.

Sneak Peek XII
Grand Warden (védelem)
Amikor védekezik a Grand Warden szoborrá változik, és védelemnem számít. A védelmi épületeket támadó egységek így őt is célba vehetik. Az aurája védekezéskor a hősök, CC egységek, skeleton csapdák éltpontját növeli.

A maximális háborús zsákmány TH11-től 660000 Gold/Elixir, 3600 Dark Elixir (és erre jönnek a klán perk-ök).
Sneak Peek XI
Grand Warden (támadás)
Bemutatkozik az új hős a játékban, ami a Grand Warden nevet kapta. Elixírből fejleszthető, maximum szintje 20. A támadások során a saját sebzése alacsony (maxon 110 Dps), viszont a hatósugarában tartózkodó egyéb egységeidre hat. Beállítható, hogy a légi vagy a földi egységeidre legyen hatással. Át tud menni a falakon. A hős körül látható narancs színű kör a GW aurája. Az az egységed, aki ebben az aurában tartózkodik extra életerőt kap, viszont amint elhagyja a hős auráját, ez a plusz elmúlik.
Speciális képesége az Eternal Tone. Képességét felhasználva az aurája alatt található egységek sebezhetetlenné válnak az ellenséges védelmek számára, és az inferno tower gyógyítás blokkoló hatása sem érvényesül a képesség hatása alatt. A spring trapek viszont ilyenkor is hatnak az egységeidre.
Ha a GW légi módban van, az ellenséges légi csapdák és légvédelmek célpontja lehet.
2015.12.04.
Sneak Peek X
2 új achievement érkezik, az eagle artillery elpusztításáról és varázslat adakozásról.

Több healer azonos célpontra vonatkozó hatása csökken. (A hatótáv nem változik.)
2015.12.03.
Sneak Peek IX
A witch is kap fejlődési lehetőséget 3-as szintre.

A TH10-en a [Next] költsége 900 aranyra mérséklődik.
2015.12.02.
Sneak Peek VIII
Bemutatjuk a 7. szintű miniont.
Bemutatjuk a 7. szintű miniont.
A boost mostantól 5 gem/óra. (Hero, barrack, spell factory)
Sneak Peek VII
Új védelmi épületek TH 11-en.
* Cannon
* Archer Tower
* Wizard Tower
* X-Bow
Új védelmi épületek TH 11-en.
* Cannon
* Archer Tower
* Wizard Tower
* X-Bow
A Freeze spell első szintje elérhető TH 9-en.
2015. 11. 30.
Sneak Peek VI
Hanarosan jön:
* Wizard Tower 9es szint
* Laboratory 9es szint
* Gold Storage 12es szint
* Elixir Storage 12es szint
Hanarosan jön:
* Wizard Tower 9es szint
* Laboratory 9es szint
* Gold Storage 12es szint
* Elixir Storage 12es szint
Ha legalább 1 percet töltesz el a felhőben, hangjelzést kapsz, amikor ellenfelet találsz, vagy amikor a Retry gomb megjelenik.
2015. 11. 29.
Sneak Peek V
A Klán kastély 4. szintjétől mostantól kérhető/adható egy sötét varázslat (Dark Spell) a klántársaknak.
Az új adakozás menü mutatja, hogy mit kapott eddig a kérés tulajdonosa.

A biztonsági zóna a [Next] gomb körül megnövelésre kerül, hogy megakadályozzuk a balesetszerű egység lerakást ellenfélkeresés közben.
2015. 11. 28.
Sneak Peak IV
Növekszik a falvad főnök! Így igaz, kiterjesztjük a falu területét. De nem aggódj, mert a támadási időt is megtoldjuk 30 másodperccel (multiplayerben és clan warban egyaránt).
Megjegyzés: Azok a tereptárgyak amelyek a falu szélén vannak (akár rajta, akár csak érintve azt) az új határral együtt mozognak.

A háború előkészületi napja 23 órára csökken.
2015. 11. 26.
(Összefoglaló)
Változások az eddigiekhez képest:
* Akkor nem jár pajzs ha a támadó nem használta el serege legalább harmadát (fele helyett)
* Mindegyik Champion ligában 30 perc lesz az ingyenes Villague Guard (15 perc helyett.)

További változások:
* Az csapdák élesítési költsége átlagosan 75%-kal csökken.
* Az X-bow újratöltési költsége átlagosan 70%-kal csökken.
* A játékból való kilépésedet követően 5 percig nem vagy támadható (eddig 1 perc volt.)

Sneak Peak III
A Town Hall mint célpont
* A zsákmány megoszlik a Town Hall és a tárolók között (de az összes zsákmány nem változik).
* A TH egy elixír és aranytárolónak, illetve 1/4 dark elixír tárolónak felel meg.
* A TH-ból csak akkor nyerhető ki zsákmány, ha az teljesen elpusztul.
* A TH arany, elixír és dark elixír kapacitása a szintjével együtt nő.
* A TH és a CC mostantól nyersanyag épületnek számítanak, így a goblinok célpontul választhatják.

Liga Bónuszok
* Minden liga bónusz jelentősen emelkedik.
* A Liga bónusz a pusztítás százaléka szerint jár győztes támadások után.
* A teljes liga bónusz 70%-os pusztítás esetén szerezhető meg.

Szerezhető kupák száma
* Azoktól a játékosoktól akiknek kevesebb kupája van nálad az eddiginél több kupát szerezhetsz a teljes kupamennyiség függvényében.
* Azoktól a játékosoktól akiknek több kupája van nálad az eddiginél kevesebb kupát szerezhetsz a teljes kupamennyiség függvényében.

Multiplayer ellenfélkeresés
* Az elhozható zsákmány mennyisége enyhén növekszik TH6-10 között.
* Egy TH szinttel alacsonyabb célpontoktól egy kicsivel kevesebb zsákmány hozható el.
* Az ellenfélkeresés kisebb eséllyel ad olyan célpontot, amely TH szintje kettővel eltér a tiédtől (Champion liga alatt).

Sneak Peak II
Village Guard (Faluőr):
* A faluőr hatóideje alatt a falvad online-nak számít akkor is, ha egy bezárod a játékot, vagy lekapcsolódsz a netről.
* A faluőr hatása alatt büntetés nélkül lehet támadni.
* A faluőr automatikusan működésbe lép amint a pajzsod lejár.
* Naponta egyszer 10 gemért cserébe 2 óra extra faluőr idő vásárolható.
* A faluőr bármikor megszüntethető.
* Ha pajzsot veszel a boltból, a faluőr automatikusan megszűnik.
* Ha gyenge védelemből nem kapsz pajzsot, automatikusan 15 percre a faluőr hatása alá kerülsz, és a pihenőidő korlátja is ennyivel kitolódik.

Personal Break (Pihenőidő):
* 3 óra online idő vagy faluőr után 6 perc szünetet kell tartanod, ha nem áll pajzs hatása alatt.
* A 3 óra számolása csak az újabb pajzs megszerzése után indul újra.
* A 2 óra extra faluőr idő meghosszabbítja a 3 órás korlátot is ugyanennyivel.
* Pihenőidő 3 órás korlátjának számolása szünetel, de nem nullázódik karbantartási szünet esetén.

Faluőr időtartama ligától függően:
* Champion I és alatta: 15 perc.
* Titan III: 1 óra.
* Titan II: 2 óra.
* Titan I és Legend: 3 óra.
* Champion I és alatta: 15 perc.
* Titan III: 1 óra.
* Titan II: 2 óra.
* Titan I és Legend: 3 óra.
2015.11.23.:
Sneak Peak I:
Védelem:
* A TH megsemmisüléséért nem jár pajzs.
* 30% pusztításért 12 óra pajzs jár.
* 60% pusztításért 14 óra pajzs jár.
* 90% pusztításért 16 óra pajzs jár.
* Csak akkor jár pajzs, ha a támadó legalább serege 50%-át letette.

Támadás:
* Támadhatsz amíg pajzs alatt vagy.
* Az ellenfél keresés nem csökkenti a pajzs időtartamát.
* Minden támadás csökkenti a pajzs időtartamát. Az első 3 órával, a továbbiak ennél többel.
* Támadhatsz amíg pajzs alatt vagy.
* Az ellenfél keresés nem csökkenti a pajzs időtartamát.
* Minden támadás csökkenti a pajzs időtartamát. Az első 3 órával, a továbbiak ennél többel.
Folyt. köv. holnap.
Vezetőség
2015. november 22., vasárnap
Tájékoztató az új szabálymódosításról és a jövőbeli terveinkről
Sziasztok!
Először is gratulálunk a hétvégi győzelemhez. Viszont a
hétköznapi kudarcok miatt a vezetőség egy új szabály bevezetése mellett
döntött. A CW-ben azok a tagok vesznek részt, akiknek a Hog-ja a szintjének
megfelelően van fejlesztve. Tehát a Th8 esetében 4-es Hoggal, míg Th9 esetében
5-ös Hoggal és 5-ös CC-vel kell rendelkezni. Ez azért fontos, hogy a CW-ken ne
csak a darkot pazaroljuk, hanem legyen esély nyernünk is (ezzel egy kis pluszt
nyerve). Természetesen, ha a CW indításakor nem vagyunk meg akkor azok a tagok
közül válogatunk akik a legközelebb állnak a feltételek teljesítéséhez. Tehát
kérünk minden olyan tagot akik nem rendelkeznek ezekkel kezdjék el mihamarabb
fejleszteni a Hogot. Esetleg a folyamat felgyorsításához használjatok gemet.
Mindenkit szemmel tartunk, és aki nem fejlődik attól elköszönünk.
A további CW-ken is a gyakorlás a fő cél. Tehát a támadások
is Hog és GoHo vagy hibrid változat (GoVaHo, GoLaloon, stb...). A sárkány és
GoWiPe támadásokat egyelőre mindenki hanyagolja a cél a 3 csillag, ezért
erőltetjük a Hog támadást. Lehetőség szerint mindenki a második támadása előtt
nézze vissza az előző támadást, hogy tanuljon belőle és tudja, hol vannak a
GB-k mi van az ellenséges CC-ben. Ha ráértek a 3 csillagra lehozott falukat is
nézzétek vissza tanulási céllal. Továbbra is kérünk mindenkit, hogy nézzen
videókat a támadásokról. A csoportba is feltöltésre került egy kis szösszenet
(nagyon hasznos).
Akik elkészültek a fejlesztésekkel jelezzék a vezetőségnek,
hogy a következő CW-ben részt akarnak venni (nehogy véletlenül kimaradjanak).
Mindenkinek további jó játékot és gyors fejlődést kívánok!!!
ui.: a Donate arányra (1:3) mindenki figyeljen hamarosan itt
a hónap vége!
Vezetőség
Vezetőség
2015. november 16., hétfő
Goho és Hog stratégia
Sziasztok!
Elkészült a várva várt stratégiai összefoglaló harmadik kiadása, a MassDragon és a GoWiPe támadások után végre itt a GoHo és a Hog stratégia összefoglalója. Olvassátok, tanulmányozzátok, és sajátítsátok el mielőbb. :)
GoHo és Hog stratégia

2015. november 15., vasárnap
Heti összefoglaló IV.
Sziasztok!
A klánban már nagyban folynak az átalakulások! Ahogy mind tudjátok, a csapat ráállt a Hog (TH 8), illetve GoHo (TH 8/9) támadásokra. Mint ahogy vártuk, a hét első warján az ellenfelünk nagy csapást mért ránk. Tetemes különbséggel elveszítettük a wart. A második waron is erre számítottunk, de mintha megtáltosodott volna a csapat. Már az első támadásokból is kiderült, hogy tehetséges, fogékony és gyorsan tanuló játékosokból áll klánunk. Számunkra furcsa, viszont hatásos kombinációkkal igázták le ellenfeleiket a támadások során!Főként TH9-eink kiemelkedő teljesítménye miatt 105-ből 99 csillagot értünk el, ezzel magunk mögött hagyva ellenfelünk 92 csillagát! Eleinte szoros warnak nézett ki, viszont a vége felé ellenfelünk érthető módon feladta, mert falvaink is jól szerepeltek. Volt olyan TH8-as falvunk, amire több TH9-es is ment, összesen 8 támadás érte, viszont csak az utolsóból lett 3 csillag.
A Vezetőség számára is hirtelen fejlődés volt. Viszont egyre közelebb vagyunk a célunkhoz, hogy max csillagos warokat zsebeljünk be. A warjaink már magas létszámmal fognak indulni (35vs35 - 40vs40).
A Vezetőség teljes mértékben meg van elégedve az úgy nevezett "Feltörekvés hónapja" szezonunkkal. Mind kupában, mind támadásban rengeteget fejlődtünk, és hol van még a hónap vége...
Klánunk már stabil helyen (35-45) áll a "Legjobb Magyar Klánok" Top200-as ranglistáján.
Csak így tovább, mindent bele, és megállíthatatlanok leszünk! Fejlesszétek ezerrel a hogokat, a gólemeket, a spelleket, nézzetek sok videót a támadásról, higgyétek el, sokkal könnyebb lesz minden, és idővel mindenkiben ki fog alakulni a stratégiai érzék.
U.i.: A Hog és a GoHo támadás stratégiai összefoglalója hamarosan kikerül a blogra, figyelmesen és alaposan olvassátok át, tanulmányozzátok, alkalmazzátok.

2015. november 11., szerda
Hogyan támadjunk?
Sziasztok!
Hamarosan elkészül a Hog és a GoHo támadás leírása, ahogy már arról értesülhettetek. Olyan lesz ez is, mint a korábbi Mass Dragon és GoWiPe támadások összefoglalója, csak ezúttal kevésbé részletes, mivel a nagyon alap dolgokat úgy érzem már nem kell elmagyarázni senkinek sem. Ebben sokat fejlődtünk, és itt az ideje, hogy szintet lépjünk. Emiatt kérek mindenkit, ezerrel álljon rá a Hogok fejlesztésére. Tudom, hogy páran kissé szkeptikusak vagytok a Hogokkal kapcsolatban. Megértem aggodalmaitokat az 1-es 2-es szintjük miatt (főleg amiatt, mert sok a kezdő th8-as nálunk most), de az az igazság, hogy GoHo-val és láva-lufi különböző kombinációival lehet 3 csillagra a legkönnyebben lehozni th9-et és th8-akat, de ebből a hogos támadások a legkönnyebbek, mert a lufiknál sokmindenre kell figyelni, ahhoz tényleg nagyon jó érzék kell. Tisztában vagyok azzal is, hogy veszíteni fogunk emiatt sok CW-t, de kérek mindenkit, hogy tartson ki, fejlődjön, tegyen azért, hogy jobb legyen, gyakoroljon, és akkor egészen biztosan menni fog mindenkinek, és nem lesznek problémáink a CW-kkel. Csak higgyetek benne, és bízzatok bennünk, a vezetőkben, mert nem rosszat akarunk ezzel, még ha egyelőre nem is látjátok át ezt teljesen. Én biztos vagyok benne, hogy karácsonyra a klán 90%-a 3 csillagra képes lesz lehozni bármilyen megegyező TH-jú falut.
Azoknak, akiknek 1-es vagy 2-es még a hogja, egy olyan engedményt bevezetünk, hogy a hogok mellett lehetőségük van 5 sárkány használatára (de nem a CW-ben, ott csakis 5-ös hogok jöhetnek szóba!). Próbáljátok meg a többi hoggal elkerülni a giant bombokat, és ugyanúgy heal spelleket vigyetek, ne villámot, maximum EQ+2 villám, viszont a 3. mindenképp legyen heal a hogoknak. Gyakoroljatok, fejlesszétek a hogokat, ahogy csak tudjátok, álljatok rá, mert minél erősebb a hog, annál erősebbek vagytok ti is. :)
Sok sikert mindenkinek!
U.i.: Természetesen, ha valaki leszarja, nem foglalkozik vele, az a klánnal szúr ki, így ezt nem tudjuk tolerálni, tehát következményeken von maga után.

2015. november 8., vasárnap
Heti összefoglaló III.
Sziasztok!
November első hetén túl vagyunk! Az utóbbi időben, ahogy fejlődött a klán, sok erős ellenféllel kellett szembe néznie, és ahogy fejlődünk, egyre többel is kell majd! Rengeteg agyalás után úgy döntöttünk, hogy a Sárkány és GoWiPe támadások már nem érik el a céljukat, a tündöklő 3 csillagot...A legtöbb falu már "Anti-GoWiPe" és "Anti-Sárkány" vagy ennek a keresztezése..
A hosszútávú sikeresség érdekében új stratégiai lépést dolgoztuk ki a vezetőséggel.A kedd este induló (november 10.-ei) CW-n már kötelező szinten használjuk a Hogokat! Aki ezentúl részt vesz a CW-ken számoljon vele, hogy Hogos támadásokat kell végrehajtania (CSAK TH8 ÉS TH9-RE VONATKOZIK). Támadásból ki senkit sem fogunk hagyni, ha zöld, ha piros, mivel a cél a fejlődés, nem a sumákolás. Ez alól a kivétel az, aki előre jelzi a leadernek, hogy valami alapos oknál fogva nem tud részt venni a következő CW-n, vagy az, akivel korábban már megbeszélték.
A támadás alapjait a héten fogjátok megkapni egy File-ban (hasonlóan a korábbi "Mass-Dragon és GoWiPe-hoz). Addig is arra kérünk minden klántagot, hogy nézzen nagyon sok Hogos vagy Hogokkal kapcsolatos támadásokat a YouTube-n!A vezetőség a facebook csoportba is fog nektek kirakni különböző támadási taktikákat!
A következő CW-ken nem szeretnénk meglátni egy Sárkányos/GoWiPe-s támadást TH8-on és TH9-en sem. TH9-eseink csak GoHo, TH8-asaink csak Hog / GoHo támadást használhatnak! Aki ezt többszöri figyelmeztetés ellenére sem képes betartani, attól megválunk.
U.i.: Mindenki álljon rá a falazásra, a hogok, heal spell maximalizálására, +TH9-esek a 30 férőhelyes CC-re. Rövid távon sokat fogunk bénázni, de hosszú távon egészen biztosan sikeresek leszünk!

2015. november 7., szombat
Támadási stratégia - ellenfél kiosztása
Sziasztok!
Mivel az ellenfelünk jóval erősebb, ezért a vezetőséggel úgy döntöttünk, hogy mindenkinek kiosztjuk személyre szabottan az ellenfelét/ellenfeleit. Természetesen aki neve mellett egy sorszám áll, annak egy ellenfelet osztottunk be, a második támadás számukra ugyanúgy javítás, vagy 5 órán belüli (tehát ahogy az alapszabályban ez le van írva) és akadt pár tartalék is.
A bal oldali sorban olvashatjátok neveiteket és sorszámaitokat, a jobb oldali adat pedig az ellenfeletek sorszáma:
TH10-TH9:
1. EzioDiAuditore: 1,2
2. viktor bl: 3, 4
3. Chris: -
4. Xabi: 5, 6
5. bandika: tartalék
6. solace'hun: 14
7. >>Eryka<<: 11, 12
8. joey: 9, 10
9. M.DAVID2298: 13
10. Oberyn: 18
TH8:
11. Miki: 15
12. MyKreem: tartalék
13. Sandor (KZ): 16
14. Hackror: tartalék
15. pazo36: 17
16. bbalint: 20
17. Márk Kalapács: 21
18. kecskeszakál: 19
19. 7ower*EIZO: 23
20. gabyka: 24
TH7-TH6:
21. viviennb: 22
22. Robi: 25
23. sanz: 27
24. kecsketalp: 26
25. Fuzzy Walnut: tartalék
26. funkcionális14: -
27. Gergő: 28
28. Doma: 29
29. ostor67: 30
30. EricCartman: -
Arra kérünk mindenkit, hogy az első támadását holnap 12 óráig mindenképp végezze el a beosztottak szerint.
Aki kapott új falukiosztást (TH9-TH8), alakítsa át még a CW kezdete előtt!

2015. november 1., vasárnap
Havi összefoglaló
Sziasztok!
Mint heti összefoglalónkban is említettük, ez a "Gyakorlás hónapja".
Számomra öröm volt nézni, hogy rendkívül jót tett a klánnak ez a hónap!
Utóbbi warjainkon rengeteget fejlődtünk.. Mind támadásilag, mind csapatilag.
Emlékszem..Annó még egy TH9-esről örültünk, ha elhoztuk az 1 csillagot,
valamint a TH8-akat is rendre csak 2 csillagra hoztuk!Most már nem kérdéses, hogy
a TH9-eket 2 csillagra verjük és a TH8-aknak is odaverjük a 3-at.
A vezetőség számára gyors fejlődés következett be..
sikerült kiegyenlítenünk ellenfelünkel ! A százalék rendszernek köszönhetően viszont
a mérleg a mi oldalunkra billent!Sikeresen zártuk! Komolyabbként ezt a wart említeném meg!
Természetesen volt rengeteg más warunk ahol magabiztosan, nagy fölénnyel győztünk.
Itt a TH9-eseink döntöttek..Ők már nagyrészt 3 csillagra verték TH9-es ellenfelüket!
Emellett persze elengedhetetlen volt, hogy a 25vs25-ös waron az alja is hozza a kötelezőt!
A klán új célt tűzött ki, még pedig nem is kicsit!
És hogy mit értünk ez alatt?
Úgy éreztük a Vezetőséggel, hogy a klán megérett a feltörekvésre!
Ezért adtuk Novembernek a "Feltörekvés hónapja" címszót!
November végéig a "Magyar Legjobb Klánok" között szeretnénk megcélozni
a stabil top 50-et. Ezért a klánnak el kell kezdenie "Kupázni". Már
egyenként elindultunk felfelé. Természetesen ezt nem
kényszeríthetjük rá senkire, de közös a cél, így kérünk mindenkit, hogy 200-300 kupával legalább menjen fentebb. :)
Vezetőség
1. Hónap értékelése:
Ezen a rendkívül sikeres októberi hónapon is túl van a klán!Mint heti összefoglalónkban is említettük, ez a "Gyakorlás hónapja".
Számomra öröm volt nézni, hogy rendkívül jót tett a klánnak ez a hónap!
Utóbbi warjainkon rengeteget fejlődtünk.. Mind támadásilag, mind csapatilag.
Emlékszem..Annó még egy TH9-esről örültünk, ha elhoztuk az 1 csillagot,
valamint a TH8-akat is rendre csak 2 csillagra hoztuk!Most már nem kérdéses, hogy
a TH9-eket 2 csillagra verjük és a TH8-aknak is odaverjük a 3-at.
A vezetőség számára gyors fejlődés következett be..
2. Háborúink:
Az utóbbi warunkban egy utolsó perces higgadt és precíz támadásnak köszönhetőensikerült kiegyenlítenünk ellenfelünkel ! A százalék rendszernek köszönhetően viszont
a mérleg a mi oldalunkra billent!Sikeresen zártuk! Komolyabbként ezt a wart említeném meg!
Természetesen volt rengeteg más warunk ahol magabiztosan, nagy fölénnyel győztünk.
Itt a TH9-eseink döntöttek..Ők már nagyrészt 3 csillagra verték TH9-es ellenfelüket!
Emellett persze elengedhetetlen volt, hogy a 25vs25-ös waron az alja is hozza a kötelezőt!
3. Terveink:
Beköszönt viszont a November! Mi viszont nem tétlenkedünk!A klán új célt tűzött ki, még pedig nem is kicsit!
És hogy mit értünk ez alatt?
Úgy éreztük a Vezetőséggel, hogy a klán megérett a feltörekvésre!
Ezért adtuk Novembernek a "Feltörekvés hónapja" címszót!
November végéig a "Magyar Legjobb Klánok" között szeretnénk megcélozni
a stabil top 50-et. Ezért a klánnak el kell kezdenie "Kupázni". Már
egyenként elindultunk felfelé. Természetesen ezt nem
kényszeríthetjük rá senkire, de közös a cél, így kérünk mindenkit, hogy 200-300 kupával legalább menjen fentebb. :)
Vezetőség
2015. október 12., hétfő
Heti összefoglaló II.
Sziasztok!
Véget ért október első teljes hete, és azt kell, hogy mondjam, jó döntés volt a heti 1 CW behozatala gyakorló szándékkal a TH9-esek számára. Ugyan kikaptunk egy kicsivel (30-33), de ha visszanézzük az első és a második támadás közti különbséget, lényegesen látszódik, hogy megérte az egyenként mindenkivel való foglalkozás, többen is képesek lettek más TH9 ellen stabil kettő, és 3 csillag elhozására is. Nekik gratulálok, és a továbbiakban is sikeres fejlődést kívánok.
Emellett nem mehetek el a hét másik két CW-je mellett sem, ahol az egyiket könnyedén hoztuk 41-31-re egy amerikai csapat ellen, a másikban pedig szoros harcot vívva az irániakkal, 54-52-re nyertünk.
A hét szintén egy gyakorló CW-vel indul, ahol a TH9-es játékosainktól földi támadást várunk el a sikeresség érdekében.
Továbbá, figyelem minden TH8, és leendő TH8 számára:
Kérjük azokat, akik újonnan lépnek szintet, hogy elsőként az elixirt Dark Spell Factory 2-es szintre fejlesztésére és a sárkány 3-ra, villám spell 5-re kifejlesztésére használják a laborban. Ennek az az értelme, hogy 2 darab LVL5 villám és egy EQ spell képes lerombolni egy 6-os Air Defense-t, így ez csak 5 helyet foglal a 7-ből (3 villám 6-ot foglalna), azaz marad hely a rage spellnek, amit pedig akkor használjatok el saris támadásnál, ha kijött a harc közben a CC.
Bízunk benne, hogy legalább olyan szép hetünk lesz, mint az előző.

2015. október 3., szombat
Heti összefoglaló
Sziasztok!
Véget ért a hét, és végéhez közeledik a szezon is. Így 5 pontban szedem össze a következő hónapra a változásokat, fejleményeket.
1. Lvl6 klán lettünk.
Ehhez gratulálok mindenkinek. Sok munkánk volt benne, nem csak nekünk, a vezetőségnek, hanem a tagságnak is. A következő cél ilyen szempontból a Lvl7, amit reményeim szerint karácsonyra el is sikerül érnünk. Ehhez még 4100 ponta lesz szükségünk (a 4500-ból).
2. Új loot verseny + Esti lootpartyk.
Létrehozunk egy loot verseny fület a blogunkon, ide majd a top5 legnagyobb loot kerül. Jelenleg pazo vezet 600.000 arany, 500.000 elixir és 800 dark lootjával. Aki nagyot lootol küldje át nekem a facebookon privátban.
Emellett esténként önkéntes szervezés alapján lootpartykat tartunk, amin a kihívás: ki tud adott este a legtöbbet és a legnagyobbat lootolni. Sok sikert mindenkinek! :)
3. Donate havi verseny.
Szintén új fül a blogunkon, havi donate verseny. Ide azok kerülnek akik az adott szezonban (hónapban) a legtöbbet adják és a legtöbbet kapják. 1 nap van még hátra a szezonból, egyelőre az első helyért nagy a küzdelem, Miki vezet 4447-tel, második helyen Xabi áll, 3884-gyel, a harmadik helyen pedig Fuzzy Walnut klántársunk 3655-tel. Nincs lefutva még, így holnapra sok sikert kívánok mindenkinek. A legtöbb kapott meccs eldőlni látszik, viktor bl 6617-tel vezet, a mögötte következő Miki több, mint 2000-rel le van maradva. Sok sikert mindenkinek a következő hónapra. Ennek nincs semmi következménye, a donate szabály továbbra is ugyanaz, ami eddig volt, ez csak egy játék, amit a szórakozás céljából hoztunk létre.
4. 3 CW statégia.
Mivel egy héten 3 CW lejátszása lehetséges, ezért neveztük el ezt a stratégiát így. Ennek a lényege, hogy 3 CW lesz ugyan a héten, de mind a 3 különböző lesz.
1. CW: Hétfőn indul este 9 óra táján, ami azt jelenti, hogy kedd 9 óra táján kezdődik, és szerda 9 körül ér véget.
Ezen a CW-n CSAK TH9-ESEK VESZNEK RÉSZT. Hogy miért? A legtöbb TH9-nek nem mennek a támadások, így ez egy tökéletes lehetőség arra, hogy gyakoroljanak. A hónapban 4 ilyen klánharc lesz, akin nem látunk semmiféle fejlődést, attól megválunk. Segítség: http://huncoc.blogspot.hu/2015/09/mi-az-gowipe-es-hogyan-kell-hasznalni.html Emellett javasoljuk, hogy mindenki nézzen GoWiPe oktatóvideókat a Youtube-on, gyakoroljon mutliplayerben. Ha bármi kérdése van, segítségre van szüksége, nyugodtan forduljon bármelyik vezetőségi taghoz. Azért vagyunk, hogy segítsünk.
2. CW: Szerda este 9 körül indul, ami azt jelenti, hogy csütörtök 9 óra környékén kezdődik, és pénteken 9 körül ér véget.
Ezen a CW-n részt vesz minden zöldre állított kicsi, és azok a TH9-ek, akik zöldre vannak állítva, és jól szerepeltek a gyakorló CW-n.
3. CW: Péntek este 9 körül indul, szombat este 9 körül kezdődik, és vasárnap 9 környékén ér véget. Ezen a CW-n részt vesz minden zöldre állított TH9+a kisebbek, akik zöldre állították állapotukat.
Sok sikert kívánok mindenkinek, és sikeres fejlődést, abban bízunk, hogy ezáltal fent sem okoz majd gondot egy CW kimenetele.
5. Új szezon.
Hétfőtől új szezon kezdődik, így mindenkit kérünk, hogy az 1:3-as donate arányra különösen ügyeljen. Ezt elsőként október 11-én, vasárnap fogjuk ellenőrizni.
Új elderünk is van a szezon végeztével, ő Xabi, akinek ezúttal is gratulálunk.

2015. szeptember 18., péntek
Sziasztok!
Új frissítés történt tegnap késő délután, ebben a blogbejegyzésben fogom összegezni, milyen változások történtek.
1. Új level7 Lightning spell.
- a villámcsapás nyalábjai közelebb vannak egymáshoz.
- spell damage emelés lvl5 és lvl6 szinten.
- spell szintek: lvl6 th9-től, lvl7 th10-től
2. TH10en új plusz 25 fal
lvl11 falra új grafika, a korábbi világoskék helyett narancssárga lett. Ez se lett túl szép, de jobban illik a th10-es szinthez.
3. A Lightning spellen kívül a Poison, EQ, és Freeze spell is változott:
Poison spell: ha egy katona több időt tölt a Poison hatósugarában, nagyobb sebzés.
EeartQuake Spell: eddig az épületek meglévő HP-jaiból %-osan számított a rombolás ereje, most minden darab spell után a max HP-tól függ (Egy Infernot leszed 3 villám és egy EQ spell).
Freeze spell: Légi katonákra is hat.
4. És ami a legjobb a kis klánok számára: nincs több döntetlen a CW-n (legalábbis nagyon minimális az esélye), ezentúl döntetlen állásnál az összes % (az összes falun szerzett % átlaga) fog dönteni.
Vagyis valójában túl nagy változás nem történt, legalábbis olyan nem, ami nagyban kihatással lenne a játékra, ez valószínűleg majd október 24-én fog bekövetkezni, amikor is nagy bejelentésre készül

100. győzelem
Sziasztok!
Gratulálok mindenkinek, hisz szeptember 17-én elértük a 100. győzelmünket. Kevés klán mondhatja el magáról, hogy három számjegyű győzelmi mutatóval rendelkezik, de tegnap óta eggyel több, ugyanis egy iráni klán fölött 39-37 arányban diadalt arattunk. Szóval csak így tovább, és meg se állunk a 200. győzelemig!

2015. szeptember 8., kedd
Útban a 100. győzelem felé
Sziasztok!
CW:
Gratulálok mindenkinek, elértük a 99. győzelmet a spanyol ALTAMIROS klán ellen, és a következő már a várva várt két számjegyű lesz. :)
Rangok:
Új elderünknek, pazo36-nak, és új CO-nknak: Mikinek ezúton is gratulálunk a címéhez.
Új season:
Ne felejtsétek, új season kezdődött a donate-arányotok emiatt nullázódott. Ellenőrizni 2015.09.13-án fogjuk ellenőrizni.
Továbbiakban is mindenkinek sikeres CW-ket kívánunk. Csak így tovább, hajrá! :)

2015. szeptember 2., szerda
Mi az a GoWiPe és hogyan kell használni?
Sziasztok!
Erre is csináltam egy jó kis összefoglalót. Míg az előbbi, sárkány-támadásos összefoglalót főképp TH8-asoknak csináltam, ennek a célcsoportja inkább a TH10, TH9.
GoWiPe támadás
Hogyan támadjunk sárkányokkal?
Sziasztok!
Többen is kérdeztétek, hogyan érdemes a sárkányokkal bánni. Emiatt csináltam egy összefoglalót. Javaslom mindenkinek, hogy olvassa el, tanulmányozza.
MassDragon támadás
2015. augusztus 24., hétfő
Kezdés
Sziasztok,
Azért gondoltam úgy, hogy indítok egy blogot, mert itt bővebben ki lehet fejteni szabályainkat, elvárásainkat és sikereinket. A klán üzenet kevés karaktert enged, a profilleírás pedig szintén. Így ezt láttuk a legegyszerűbb módszernek.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Blog helyzete 2022 végén
Kedves Érdeklődök! Ez a bejegyzés kivételesen nem a klán régi tagjainak szól, hanem azoknak, akik érdeklődnek klánunk iránt, vagy éppe...
-
Sziasztok! Véget ért a hét, és végéhez közeledik a szezon is. Így 5 pontban szedem össze a következő hónapra a változásokat, fejleményeket. ...
-
CLASHCALLER!!! www.clashcaller.com Kedves Klántársak! Értesítelek benneteket, hogy a mai nappal kezdődő új szezont Clashcaller bejáratá...