2021. március 29., hétfő

Új rekordok, új szezon, új verseny

Sziasztok!

Három új információval szolgálok most nektek. 

1. A szokásosnál jóval hosszabb szezon két új rekordot is eredményezett. Elsőnek Norbertóó döntötte meg az én bő egy éves donate rekordomat. A korábbi 41678-ra szűk 2500 pontot verve, végül 44035-tel zárt. Itt is gratulálok neki az egész vezetőség nevében. A másik rekord pedig az én saját korábbi rekordom megdöntése volt, ez a kapott donate oldalon jelent meg. A korábbi 21579-ből most 23215 lett. 


2. Ugyan a liga kezdetéig még van pár nap hátra, de úgy néz ki, ez lesz az első olyan ligánk, ahol csupa TH13-as fog szerepelni, így a legerősebb felállásunkban tudunk megbirkózni 7 másik ellenfelünkkel szemben. Bízzunk a legjobbakban és elsősorban a szerencsés sorsolásban.


3. Új szezon kezdődött, most pedig itt az ideje egy újabb verseny meghirdetésének. Ez pedig a kupázás. Mint minden alkalommal, így ez most is opcionális, azonban a bekezdés alatt írok egy iránymutatást, melyik TH-n mi az a szint, ami kisebb megerőltetés mellett reálisan elérhető. Érdemes részt venni benne, mert amellett, hogy gyakorolni tudjátok a támadásokat, a kimagasló teljesítményeket - amennyiben van ilyen - jutalmazni szoktuk szezon végén.

Jelenleg a következő módon állunk:

Magyar ranglista: 49.

Kupaszám: 39212

Ha a többség aktívan odateszi magát, a TOP20 az áprilisi szezon végére meglehet, de akár még a TOP15 is.

Irányelv:

TH13: Legend

TH12: Legend

TH11: Titan I.

TH10: Titan II.

TH9: Champion I.

Kérek mindenkit, lehetőségeihez mérten vegyen részt a kupaversenyben.


Köszönöm.


viktor bl

2021. január 23., szombat

Új szabály, aktivitásmérés, blogfrissítés, Donate-verseny

 Sziasztok!

Kereken egy éve volt utoljára blogbejegyzés, aminek elsősorban az az oka, hogy a fontosabb dolgokat mindig a Messenger chat csoportunkban beszéltük meg, itt tájékoztatott benneteket a vezetőség folyamatosan a legújabb fejleményekről, és itt tudtunk a leghatékonyabban kommunikálni veletek.


Azonban most úgy határoztam, hogy írok egy új blogbejegyzést, ami lényeges lesz mindazok számára, akik most csatlakoznak a klánhoz, és azok számára is, akik már huzamosabb ideje tagjai a klánnak.


1. Az első és legfontosabb változás az aktivitásmérésben lesz. Két hónapja próbaszerűen bevezettünk egy aktivitásmérőt azok számára, akik TH9-es bázissal rendelkeznek. Ez azt jelentette, hogy annak, aki még nem éri el a TH10-es szintet, annak érdekében, hogy minél gyorsabban tudjon fejlődni, előírtuk a szezononként kötelező 30 támadást. Ez napi egy támadást jelent, ami nem egy teljesíthetetlen elvárás. Ennek azért éreztük szükségességét, ugyanis a klánba folyamatosan jelentkeznek új tagok, és abban az esetben, ha sokan inaktívak, nem fejlődnek, csak azok elől veszik el a helyet és a lehetőséget, akik szeretnének a nálunk hosszú távon aktívan játszani és tanulni. Ezt a szabályt véglegesítjük a következő módon:

Mindenki, akinek legalább az egyik hőse (Barbar King/Archer Queen) nem éri el a 30-as szintet, legyen szó TH9-ről vagy TH10-ről, attól a szezononkénti minimum 30 támadást alapelvárásnak tekintjük. Azért döntöttünk a módosítás mellett, mert a játék lelke a hősök. Ha azok alacsony szintűek, sosem fogtok tudni megtanulni jól támadni, és ha nem tanuljátok meg, hogy a hősöket kell leginkább fejleszteni, akkor az egész játékotok szenvedés lesz. Havi 5 támadásból lehet, hogy egy Cannont vagy egy Archer Towert fel tudtok építeni, de abból sosem lesz elég dark ahhoz, hogy a hősöket folyamatosan tudjátok fejleszteni. Az, hogy ezt a 30 támadást hogyan bonyolítjátok le az adott szezonon belül, már a ti dolgotok, de érdemes nem az utolsó napokra hagyni, ugyanis a folyamatos fejlődésetek érdekében szükség van a folyamatos aktivitásra.

 

Az új szabályzat január 25-étől lép életbe. 

 

2. A blogot aktualizáltam, bizonyos részeket kivettem belőle, újabbakkal frissítettem, ez pedig a teljes szabályzatra is igaz, szóval érdemes mindenkinek újra elolvasnia, hogy biztos ne maradjon benne semmiféle kétely.

 

3. Újra Donate-versenyt rendezünk, a korábbi Donate-versenyek során folyamatosan dőltek meg az újabb és újabb rekordok, ebben bízunk most is. A Donate-verseny lényege, hogy elismerést kap az a három játékos, aki az adott szezonban a legtöbb egységet adta, és az is, aki a legtöbbet kapta. Ez az elismerés lehet rangelőléptetés is, vagy akár a rekordok könyvébe is bekerülhet az illető.

Az eddigi rekordok a következők:

A legtöbb adott donate egy szezonban:
1. viktor bl - 41678 (2019. december)
2. Sódi - 34280 (2016. január)
3. Xabi - 34026 (2019. december)

A legtöbb kapott donate egy szezonban: viktor bl - 21579 (2019. december)

 

A verseny hétfőtől kezdődik, és a szezon végéig tart.

Sok sikert és jó versenyt kívánok mindenkinek!

 

A vezetőség nevében:

viktor bl

Blog helyzete 2022 végén

 Kedves Érdeklődök!      Ez a bejegyzés kivételesen nem a klán régi tagjainak szól, hanem azoknak, akik érdeklődnek klánunk iránt, vagy éppe...