2016. október 10., hétfő

Donate verseny és történelmi pillanatok.

Sziasztok!

Adósok maradtunk az augusztusi donate verseny eredményének kihirdetésével. Nos, a verseny a következőképpen alakult:

A legtöbbet adakozó játékos:

1.       Sódi 34280
2.       viktor bl 14825
3.       Péter 5920

A legtöbbet kérő játékos:

1.       viktor bl 11873
2.       Sódi 10896
3.       Xabi 7075

Tehát a versenyt torony magasan Sódi nyerte meg –új klán csúccsal-, persze a többiek is kitettek magukért és szép donate arányt hoztak össze. Győzelmének és hozzáállásának köszönhetően Sódi kiérdemelte az elderi címet. Köszönjük, hogy részt vettetek benne és jó volt látni az aktivitást a klánon belül.

Augusztus óta a Klánunk több történelmi pillanatot élt meg. Elértük a 200. klán war győzelmet. Gratulálunk és köszönjük, hogy ezt a pillanatot is együtt élhettük meg. Ez a győzelem nehezen adta magát, hiszen egy erős ellenféllel szemben győzedelmeskedtünk – döntetlen eredmény után a jobb százaléknak köszönhetően-. Reméljük további szép eredményeket fogunk még elérni.

A klán belépett a kétjegyűek életének körforgásába. Megértük, hogy 10-es szintűvé nőtte ki magát a klánunk. Sok munka és küzdelem van mögöttünk és bízunk benne, hogy bár mindig lesznek nehézségek, kitartunk egymás mellett. Legyetek továbbra is aktívak és érjünk el közösen újabb célokat!

UI: Mindenki hallott már az októberi frissítésekről. Aki esetleg lemaradt volna róla az olvashat róla a facebook csoportban megosztott tájékoztatóban.


Vezetőség!


Blog helyzete 2022 végén

 Kedves Érdeklődök!      Ez a bejegyzés kivételesen nem a klán régi tagjainak szól, hanem azoknak, akik érdeklődnek klánunk iránt, vagy éppe...