2015. október 12., hétfő

Heti összefoglaló II.

Sziasztok!

Véget ért október első teljes hete, és azt kell, hogy mondjam, jó döntés volt a heti 1 CW behozatala gyakorló szándékkal a TH9-esek számára. Ugyan kikaptunk egy kicsivel (30-33), de ha visszanézzük az első és a második támadás közti különbséget, lényegesen látszódik, hogy megérte az egyenként mindenkivel való foglalkozás, többen is képesek lettek más TH9 ellen stabil kettő, és 3 csillag elhozására is. Nekik gratulálok, és a továbbiakban is sikeres fejlődést kívánok.

Emellett nem mehetek el a hét másik két CW-je mellett sem, ahol az egyiket könnyedén hoztuk 41-31-re egy amerikai csapat ellen, a másikban pedig szoros harcot vívva az irániakkal, 54-52-re nyertünk.

A hét szintén egy gyakorló CW-vel indul, ahol a TH9-es játékosainktól földi támadást várunk el a sikeresség érdekében.

Továbbá, figyelem minden TH8, és leendő TH8 számára:
Kérjük azokat, akik újonnan lépnek szintet, hogy elsőként az elixirt Dark Spell Factory 2-es szintre fejlesztésére és a sárkány 3-ra, villám spell 5-re kifejlesztésére használják a laborban. Ennek az az értelme, hogy 2 darab LVL5 villám és egy EQ spell képes lerombolni egy 6-os Air Defense-t, így ez csak 5 helyet foglal a 7-ből (3 villám 6-ot foglalna), azaz marad hely a rage spellnek, amit pedig akkor használjatok el saris támadásnál, ha kijött a harc közben a CC.

Bízunk benne, hogy legalább olyan szép hetünk lesz, mint az előző.

Vezetőség

2015. október 3., szombat

Heti összefoglaló

Sziasztok!

Véget ért a hét, és végéhez közeledik a szezon is. Így 5 pontban szedem össze a következő hónapra a változásokat, fejleményeket.

1. Lvl6 klán lettünk.

Ehhez gratulálok mindenkinek. Sok munkánk volt benne, nem csak nekünk, a vezetőségnek, hanem a tagságnak is. A következő cél ilyen szempontból a Lvl7, amit reményeim szerint karácsonyra el is sikerül érnünk. Ehhez még 4100 ponta lesz szükségünk (a 4500-ból).

2. Új loot verseny + Esti lootpartyk.

Létrehozunk egy loot verseny fület a blogunkon, ide majd a top5 legnagyobb loot kerül. Jelenleg pazo vezet 600.000 arany, 500.000 elixir és 800 dark lootjával. Aki nagyot lootol küldje át nekem a facebookon privátban.
Emellett esténként önkéntes szervezés alapján lootpartykat tartunk, amin a kihívás: ki tud adott este a legtöbbet és a legnagyobbat lootolni. Sok sikert mindenkinek! :)

3. Donate havi verseny.

Szintén új fül a blogunkon, havi donate verseny. Ide azok kerülnek akik az adott szezonban (hónapban) a legtöbbet adják és a legtöbbet kapják. 1 nap van még hátra a szezonból, egyelőre az első helyért nagy a küzdelem, Miki vezet 4447-tel, második helyen Xabi áll, 3884-gyel, a harmadik helyen pedig Fuzzy Walnut klántársunk 3655-tel. Nincs lefutva még, így holnapra sok sikert kívánok mindenkinek. A legtöbb kapott meccs eldőlni látszik, viktor bl 6617-tel vezet, a mögötte következő Miki több, mint 2000-rel le van maradva. Sok sikert mindenkinek a következő hónapra. Ennek nincs semmi következménye, a donate szabály továbbra is ugyanaz, ami eddig volt, ez csak egy játék, amit a szórakozás céljából hoztunk létre.

4. 3 CW statégia.
Mivel egy héten 3 CW lejátszása lehetséges, ezért neveztük el ezt a stratégiát így. Ennek a lényege, hogy 3 CW lesz ugyan a héten, de mind a 3 különböző lesz.

1. CW: Hétfőn indul este 9 óra táján, ami azt jelenti, hogy kedd 9 óra táján kezdődik, és szerda 9 körül ér véget.
Ezen a CW-n CSAK TH9-ESEK VESZNEK RÉSZT. Hogy miért? A legtöbb TH9-nek nem mennek a támadások, így ez egy tökéletes lehetőség arra, hogy gyakoroljanak. A hónapban 4 ilyen klánharc lesz, akin nem látunk semmiféle fejlődést, attól megválunk. Segítség: http://huncoc.blogspot.hu/2015/09/mi-az-gowipe-es-hogyan-kell-hasznalni.html Emellett javasoljuk, hogy mindenki nézzen GoWiPe oktatóvideókat a Youtube-on, gyakoroljon mutliplayerben. Ha bármi kérdése van, segítségre van szüksége, nyugodtan forduljon bármelyik vezetőségi taghoz. Azért vagyunk, hogy segítsünk.

2. CW:  Szerda este 9 körül indul, ami azt jelenti, hogy csütörtök 9 óra környékén kezdődik, és pénteken 9 körül ér véget.
Ezen a CW-n részt vesz minden zöldre állított kicsi, és azok a TH9-ek, akik zöldre vannak állítva, és jól szerepeltek a gyakorló CW-n.

3. CW: Péntek este 9 körül indul, szombat este 9 körül kezdődik, és vasárnap 9 környékén ér véget. Ezen a CW-n részt vesz minden zöldre állított TH9+a kisebbek, akik zöldre állították állapotukat.

Sok sikert kívánok mindenkinek, és sikeres fejlődést, abban bízunk, hogy ezáltal fent sem okoz majd gondot egy CW kimenetele.

5. Új szezon.

Hétfőtől új szezon kezdődik, így mindenkit kérünk, hogy az 1:3-as donate arányra különösen ügyeljen. Ezt elsőként október 11-én, vasárnap fogjuk ellenőrizni.
Új elderünk is van a szezon végeztével, ő Xabi, akinek ezúttal is gratulálunk.

Vezetőség

Blog helyzete 2022 végén

 Kedves Érdeklődök!      Ez a bejegyzés kivételesen nem a klán régi tagjainak szól, hanem azoknak, akik érdeklődnek klánunk iránt, vagy éppe...